Hogyan termesztik a fűszerpaprikát?

Fűszerpaprika, erős piros paprika, őrölt paprika

A fűszerpaprikát legtöbben piros por formájában ismerjük, amivel az ételeinket szoktuk ízesíteni. Ahhoz azonban, hogy a konyhánkba kerüljenek, igen nagy utat kell megtenniük, kezdve onnan, hogy el kell őket ültetni, meg kell nőniük, majd fel kell őket dolgozni, hogy elérjék a konyhákban használatos formájukat. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy a fűszerpaprikát hogyan kell termeszteni, vagyis hogyan is néz ki az a munka, ami a háttérben zajlik annak érdekében, hogy az ételeinket finomabbá tehessük.

Palántázás vagy helyrevetés

Az első lépés természetesen az, hogy elültetjük a palántákat, legalábbis a laikusok így gondolnák. Az igazság azonban az, hogy már ez sem ilyen egyszerű, hiszen a fűszerpaprika szaporítható palántázással, illetve helyrevetéssel is.

Palántázás esetében hamarabb érik meg a termés, illetve jobb színanyaga lesz az őrleménynek, viszont drága. A palántákat fóliasátorban, tűzdelés nélkül kell nevelni, és májusi fagyok elvonultával pedig ültethetők.

A helyrevetés ettől annyiban különbözik, hogy amint az a nevében is benne van, a magokat eleve a végleges helyükre vetjük. Tehát nem nevelgetjük külön a palántákat, majd ültetjük ki május vége fele, hanem már a magokat is ott szórjuk el, ahol majd a paprikát termeszteni fogjuk.

Milyen talaj ideális a paprikának?

Ami a talajt illeti, a paprikát jó vízgazdálkodású talajban kell termeszteni, szokták homokon, illetve kedveli a középkötött vályogtalajt. A homok azért jó választás, mert tavasszal gyorsan felmelegszik, ez pedig nagyon fontos ahhoz, hogy a paprika ideális környezetben fejlődhessen. Kémhatást tekintetében az enyhén savas, illetve közömbös kémhatást bírja.

A paprikát vetésforgóban szokás termeszteni, azaz kell hagyni a talajt pihenni. Ez azonban csak azt jelenti, hogy ne önmaga után termesszünk újra paprikát, mást lehet a következő fordulóban. Ha önmaga után termesztjük a paprikát, nagyon gyorsan, akár a második évtől csökkenni kezd a termés mennyisége és a minősége, egyre betegebb lesz a növény, elszaporodnak a kártevők, a termés egyre kisebb lesz. Nem a legjobb váltók a burgonyafélék, az uborka, a dinnye, ugyanis ezek át tudják venni a paprika betegségeit, és megfertőzik az új terményt. A búza a legelőnyösebb elővetemény a paprika számára.

Hogyan öntözzük?

A paprika öntözésénél vigyázni kell arra, hogy a talajt ne hűtsük le túlságosan. Emiatt csak akkor szabad elkezdeni öntözni, amikor a hőmérséklet tartósan 20 fok felett van, ugyanis ha egyszer megöntözzük a paprikát, az négy-öt fokos lehűlést okoz, ami a gyökéren keresztül kihat a növekedésre. A növekedési ütemet követve egy-két hetente kell öntözni a paprikát, tehát véletlenül sem szabad túl gyakran.

Egy átlagos évben 6-7 alkalommal szokás a paprikát öntözni, melynek során 35-40mm víz szokott a növényre kerülni. A helyre vetett paprika esetében kelesztő öntözést is szoktak végezni, ennek során gyakran, kis adag vizet juttatnak a növényhez, mert eleinte sekélyen gyökerezik.

Nem egyforma a színük

Leszedni az érett pirospaprikát szokás, azután pedig következik az utóérlelés, amire többféle módszer áll rendelkezésre. Optimális esetben ez két hétig tart, és a folyamat során a festéktartalom növekszik a paprikában, ezért szebb, intenzívebb színe lesz. Az utóérlelést a szárítás követi, amire szintén többféle mód van, majd elérkezünk a malomköves őrléshez, aminek lényege, hogy vízszintes kőpárok között őrlik a paprikát, így a paprika felmelegszik, a felmelegedés hatására pedig kijön belőle az olaj. Ennek köszönhetően a színezékanyagok kioldódnak, és az őrlemény egyenletes színűvé válik.